A Taekwon-do Története - Taekwon-do Yoksa
A VII-VIII. századtól kezdve a különféle önvédelmi és harci iskolák tömegesen terjedtek el Sillában és Koguryoban egyaránt, melyek népszerűsége sokáig felfelé ívelt. Azonban az egymást követő (hatalmon levő) dinasztiák idővel tartani kezdtek attól, hogy saját harcosaikon kívül a polgári lakosság is bepillantást nyerhet a „féltve őrzött” küzdőtechnikák titkaiba. Féltek, hogy egy esetleges lázadás alkalmával ezt a tudást valamikor talán még ellenük is felhasználhatják, s ezért a soron következő évszázadok alatt működésüket fokozatosan visszaszorították.
A középkori uralkodók már egyre-másra korlátozták a korábbi szabad fegyvertartást. Végül olyanok is akadtak, akik a hivatásos katonákon kívül mindenki számára megtiltották a „veszélyesnek” talált szabadkézi harc gyakorlását is!
Így ezek bizonyos időszakokban csak elszigetelten terjedhettek, és tudományuk szinte „családi titok”-ként szállt apáról fiúra. Ilyen okokra vezethető vissza, hogy a XX. század elejére az egykori híres és nagy tekintélyű harci iskoláknak már csak töredéke maradt fenn Koreában.
Újabb fájdalmas csapást mért a koreai harcművészetekre az 1909-től 1945-ig tartó japán elnyomás. Ezalatt a 36 év alatt Koreában mindennemű küzdősport gyakorlását betiltották a megszállók. Ennek ellenére, sokhelyütt az országban akadtak mindenre elszánt mesterek, akik tanítványaikkal titokban továbbra is gyakorolták a Taek Kyon és a Soo Bak Gi technikáit. Többek között olyan kitűnő oktatóknak, mint Song Duk Ki és Han Il Dong köszönhető, hogy ezek az ősi kulturális hagyatékok túlélhették a megszállás nehéz éveit.
1945-ben felszabadult Korea, s 1946. január 15-én megalakult az új köztársasági hadsereg is. Egy rendkívül tehetséges és energikus fiatal tiszt ekkor néhány katonáját elkezdte tanítani az önvédelmi és küzdősportok új, általa alkotott művészetére.
A tiszt neve: Choi Hong Hi volt, akit a japánok a koreai függetlenségi mozgalomban való részvételéért 1944-ben hét évre ítéltek. Az 1945-ös év augusztusa azonban nemcsak a koreai népnek, hanem a bebörtönzött Choi Hong Hi-nek is meghozta az annyira várt szabadságot. Közvetlenül ezután tagja lett az új hadsereg tisztikarának, s állomáshelyén megkezdte a parancsnoksága alá tartozó egységek körében a Taekwon-do szervezett oktatását. És ettől kezdve fonódik össze szorosan Choi Hong Hi-nek, a modern Taekwon-do megalapítójának neve a Taekwon-do történetével.
Choi Hong Hi alapító életrajza
Choi Hong Hi alapító nagymester (aki az 1950-es évek végétől altábornagyi rangban a koreai hadsereg egyik vezetője, később magas rangú diplomata, majd nagykövet is volt), 1918-ban született a vadregényes tájairól ismert Ha Dae-ben, Myong Chun Kun tartományban, a mai Észak-Korea területén. Gyermekéveit szülei házában töltötte, akik igyekeztek fiúkat sokoldalúan képeztetni, és a legkitűnőbb tanárokkal taníttatták. Kicsi korában jó néhány gyermekbetegségen esett át, és családja igen sokat aggódott egészségi állapota miatt. Ennek ellensúlyozására kezdett rendszeresen foglalkozni talajtornával és akrobatikával. Az általános iskola első osztályába járt még, amikor apja elvitte őt régi jó barátjához, Han Il Dong-hoz. Han a koreai szépírás (kalligráfia) tudományát oktatta, de egyben nagy hírű mestere volt az ősi harcművészetnek: a Taek Kyon-nak is. Az okos és mindenre fogékony kisfiút azután a szépírásleckék után bevezette a sportág rejtelmeibe. Choi rendkívüli fanatizmussal és szorgalommal kezdte meg a mindennapos edzéseket, s az előírt adagok többszörösét végezte nap mint nap. Ennek nemsokára meglett az eredménye: szervezete megerősödött, a betegeskedések végleg megszűntek.
Noha vele egykorú társainál kisebb termetű volt, hamarosan nemcsak intelligenciájával, hanem testi képességeivel is kezdett kitűnni pajtásai közül. Merészségben és keménységben pedig valamennyiüket felülmúlta. Viszonylag rövid edzésidő után kamatoztatta tornában szerzett macskaszerű rugalmasságát és vele született lazaságát. (Choi a mai napig képes minden bemelegítés nélkül, simán lecsúszni például angolspárgába . . .) Nyilvánvalóan látszott már az elején, hogy igazi őstehetséggel rendelkezik a küzdősportokban.
11 éves korára lélegzetelállító rúgásgyakorlatokkal és akrobatikai elemekkel gazdagította „fegyvertárát”; s mivel a többi gyermek között már nem talált megfelelő ellenfelet, a felnőttekkel kezdett gyakorolni. 12 évesen megkapta a fekete öv 1. Dan fokozatát! Ő volt a világon az első, aki a mai Taekwon-do támadó stílusra oly jellemző egylábas (vagy azonos lábas) rúgássorozatokat versenyszerű küzdelemben is alkalmazta. Ez úgy nézett ki, hogy küzdőállásba helyezkedve, folyamatos ruganyos mozgással kísérve felemelte első lábát, majd anélkül, hogy érintette volna a talajt, a kellően időzített pillanatot kivárva, fantasztikus gyorsasággal képes volt azonos lábbal akár 10-15 különböző rúgást elhelyezni ellenfelén. Ha bemutatót tartott, ebbe iktatott még néhány különösen nehéz (saját maga által kreált) forgó, vagy egy felugrásból történő többszörös rúgást, sőt, néha szaltóból végrehajtott ugró rúgást is! Figyelembe véve emellett sokrétű és színes kéztechnikáját, elképzelhető az a tisztelet és csodálat, amit az effajta harcmodor ellenfélből és nézőből kiváltott.
Choi Hong Hi egykori legjobb tanítványai (a mai nagymesterek) mind őt utánozzák mozgásukban, s a világ Taekwon-do versenyző élgárdája is ezt a technikás stílust próbálja hozni a küzdelemben.
Az alapító már fiatalon is azon kevesek közé tartozott, akikben a nagyszerű adottság rendkívüli munkabírással és céltudatossággal párosult. Pontosan tudta, hogy mit akar és képes volt arra is, hogy mindent e kitűzött célnak rendeljen alá. Évről évre, a hét szinte minden napján napi 9-10 órákat gyakorolt. Egy-egy mozdulatot több százezerszer ismételt hosszú hónapokon keresztül, amíg valóban ura lett a technikáknak. Sajátos edzésmódszerei révén tökéletes belső harmóniára tett szert. Elhatározása, hogy a legjobb lesz Koreában, végül is sikerült neki.
Miután mesterfokon elsajátította hazájában a Taek Kyont, 1937-ben, 19 évesen Japánba utazott, hogy megkezdje felsőfokú tanulmányait. Kyotoban és Tokyoban egymással párhuzamosan főiskolát és egyetemet (a felszabadulás után pedig Szöulban angol nyelvű katonai akadémiát is) végzett. 1937 őszétől egy Japánban élő koreai nagymesternél (aki „koreai karate” néven vezetett iskolát Kyotoban), a nappali tanulás után, esténként keményen edzette a másik ősi nemzeti küzdőstílust, a Soo Bak Gi-t. Az évek során itt is egyre-másra szerezte meg a magas Dan-fokozatokat. A szigetországban töltött évei alatt persze több más japán, sőt, kínai irányzatot is megfigyelt, megismert. Módja nyílott arra, hogy ezeket gondosan kielemezze, s összevesse a népszerű koreai formákkal. Több legendás japán karatemesterrel személyesen megismerkedett, így például Gichin Funakoshival is. Szívesen látogatta időnként az akkor még fiatal és aktív karatehírességek iskoláit és sokukkal megküzdött a helyi szabályok szerint. Choi a japán karatézók között nagy tiszteletet vívott ki magának különleges technikai tudásával és ezzel párosuló szerény magatartásával. Őszinte barátság fűzte az akkoriban szintén Japánban tanuló és vele rokoni kapcsolatban is álló Masutatsu Oyamához (a kyokushinkai karate koreai származású megalapítójához), akinek eredeti családneve egyébként Choi Young...
A Taekwon-do létrehozása és fejlődése
A Koreában elsajátított Taek Kyon és a Japánban edzett Soo Bak Gi technikák lettek mindenekelőtt az 1940-es években megalkotott, és az alapító által „Taekwon-do” névre keresztelt új harcművészet mozgásanyagának kiinduló pontjai. Azért csak kiinduló pontjai, mert Choi Hong Hi sohasem volt igazán elégedett a korábban tanultakkal, és szüntelenül kereste, kutatta a jobbat, a tökéletesebbet. Eközben jutott el a felismerésig, hogy valamennyi, általa tanulmányozott küzdőrendszer rendelkezik hiányosságokkal; s ha tovább akar lépni, gyökeresen újat, a modern kor szellemének és igényeinek megfelelő új stílust kell alapítania!
Choi Hong Hi-t, - noha alapjaiban felhasználta a korábban tanultakat is -, a gondosan tanulmányozott anatómiai és fizikai törvényszerűségek rávezették egy olyan új megoldásra, amelynek végeredménye a modern Taekwon-do lett. Technikai téren Choi rendkívül kritikus, sőt, szkeptikus volt az úgynevezett „hagyományokkal” szemben. Nem fogadta el érvként egy mozdulatra, vagy technikai elemre, hogy ezt, vagy azt „azért kell így csinálni, mert már a régiek is így csinálták”... A rosszul értelmezett hagyománytiszteletet mindig is a technikai színvonal fékezőjének tartotta. Abból az egyszerű filozófiai alapgondolatból indult ki, hogy abszolút tökéletesen megalkotott rendszer nem létezhet! Ezt elméletileg is csak megközelíteni lehet. Miután pedig az ismeretek és a tudományok állandóan fejlődnek, változnak, ennek megfelelően változniuk kell a módszereknek és az elveknek is. Helyes gondolat minden megtett utat időszakonként újraértékelni és felülvizsgálni, ha pedig szükséges, kellő szakmai alapossággal változtatni. Ez azonban csak folytonos útkeresés és elmélyült tudományos kutatómunka eredményeként jöhet létre!
1946-ra túlnyomórészt elkészült nagy művével, és kezdett végleg kikristályosodni a modern Taekwon-do új, átfogó rendszere. Megszülettek a „Tul”-ok, a Taekwon-do saját formagyakorlatai. Choi végül is csak mintegy 20 százalékban hasznosította a Taek Kyon és Soo Bak Gi technikáit, 80 százalékban pedig gyökeresen újat és valóban saját „terméket” alkotott. Egyértelműen bizonyítják az alapító zsenialitását azok a tények például, hogy képes volt közel száz, olyan saját tervezésű rúgás, ugrórúgás, ütés, illetőleg hárításelemet belevinni a Taekwon-doba, amiket sem az azelőtti koreai irányzatok, sem pedig a különféle kínai, vagy japán stílusok korábban nem használtak. Emellett több százra tehető azoknak a technikáknak a száma, amikhez hasonló ugyan máshol is megtalálható, de nem ilyen formában és felfogásban, vagy nem ilyen tudományos módszerességgel és alapossággal, mint ahogy ezeket Choi Hong Hi nagymester a Taekwon-do számára kidolgozta. Végül is a többi küzdőstílustól való különbözőség legsarkalatosabb pontjára nem a „mi”, hanem a „hogyan” kérdés került. A saját alkotású, vagy akár átvett technikák mindegyikére a teljesen újszerű és egyedi megoldás és ezzel együtt a minőség ugrásszerű javulása lett a jellemző. Egészen új és merőben tudományos alapokra helyezte a bázistechnikai képzés és mozgásrendszer alapelveit is. Ebben segítségére voltak a fizika törvényszerűségei, a dinamika, a statika, valamint a matematika és esztétika, és persze végül, de nem utolsósorban az anatómia.
Tekintve, hogy Choi főtisztként, majd később tábornokként a felszabadulást követő években az új koreai hadseregnél fényes katonai karriert futott be, szinte törvényszerű, hogy a Taekwon-dot is először a koreai hadseregben kezdték oktatni, a katonai kiképzés és nevelés egyik leghatásosabb eszközeként. Az alapító 1947-48-ban legügyesebb tanítványi részvételével hosszú bemutató körutakon népszerűsítette az új, és látványos sportot mindenfelé Koreában. Ezt követte 1949-ben az első nagy sikerű külföldi, Egyesült Államokbeli bemutató sorozat. 1949-től kezdve a Taekwon-do Korea-szerte elterjedt és óriási fellendülésnek indult. 1955-ben Choi Hong Hi elnökletével megalakult a koreai Taekwon-do Szövetség, és az új önvédelmi és küzdősportot a kormány még ugyanebben az évben elfogadta az ország hivatalosan támogatott nemzeti sportjaként. A következő évtizedben a Taekwon-do a világ szinte valamennyi országába eljutott, s létrejöttek a helyi szövetségek.
