Elnök |
||
Ács Sánta Imre IV. Dan Elnök 1982. október 10-én kezdtem el Taekwon-dozni. Szerettem volna valami különöset csinálni, kicsit különbnek lenni, mint mások. Tetszik a Taekwon-doban, hogy fekete-fehér, igen-nem, tetszik a mozgásanyaga, úgy hívom magunkat, hogy a HARCMŰVÉSZEK ARISZTOKRATÁI. 1991. március 2-án vizsgáztam I. Dan mesterfokozatra. 1994-ben országos bajnokságot nyertem erőtörésben új országos csúccsal. Erőtörésben magyar csúcstartó vagyok. A legmeghatározóbb Taekwon-dos élményem 1999-ben Choi Jung Hwa edzőtáborban ért, addig csak csináltam a Taekwon-dot, most már tudom is mit miért kell csinálni. |
||
|
|
||
Gombos Attila IV. Dan 1983-ban kezdtem el a Taekwon-dot. Több stílust láttam, de a Taekwon-do magához vonzott, tetszett ez a fajta mozgás. Előtte sokat gyakoroltam, mint „tudatlan” és éreztem, hogy egy stílusnál kell tanulni, ami számomra az IGAZI. A Taekwon-dot választottam, és életem egyik főrészévé vált. 1990-ben lettem I. Danos, 1994-ben II. Danos. Sokat foglalkoztam gyerekekkel és felnőttekkel.
|
||
|
|
||
|
Szabó Csaba IV. Dan Már 10-12 éves korom óta érdekeltek a távol-keleti küzdősportok, de a családom anyagi háttere miatt nem volt lehetőségem elkezdeni edzeni valamelyik egyesület klubjában. Szakközépiskola 1. osztályában egy iskolai atlétikai versenyen felfigyeltek rám, és ahogy visszaemlékszem egyik pillanatról a másikra a Budapesti Honvéd tízpróbázója lettem. Közel 6 évig tartó pályafutásom alatt több mint 60 érmet, oklevelet, kupát nyertem. Sajnos, mint minden kamasz rájöttem, hogy több időt kell eltöltenem a barátaimmal (mindig vártam a hétvégi bulikat), hiszen 6 év alatt szinte minden nap Budapesten edzettem, hétvégeken versenyek voltak és bizony 20 évesen beleuntam. A katonaság után Szarvasra kerültem, ahol egy kedves barátom ajánlására ellátogattam az ottani Taekwon-doklub edzéseire. Már az első egy-két hét után tudtam, ez a sport nagyon tetszeni fog nekem, hiszen kamatoztatni tudtam az atlétikában szerzett állóképességet, lazaságot és rugalmasságot. Így megvalósult egy régi-régi álmom: küzdősportot tanulhattam egy magasan kvalifikált III. Danos mester klubjában 1994. november 1-től. A színes öves éveim alatt minden egyes edzésre eljártam, még betegen is (bár ez nagyon ritkaság a mai napig is), nagyon figyeltem, hogy a technikákat pontosan megtanuljam. 1996-ban Szegedre kerültem, a Club Dyinamic szakosztályába igazoltam át, ahol folytattam az edzéseket. Az itteni mesterek nemcsak a technikai és fizikai gyakorlatokat tanították, de az ember szellemiségét Is fejlesztették. Úgy érzem, jól beilleszkedtem az egyesületbe, sokat köszönhetek a mestereknek és valamennyi társamnak. 2000. márciusában több más mesterjelölttel együtt I. Dan mesterfokozatra vizsgáztam sikeresen. Budapesten egy VII. és egy IV. Danos mester előtt. |
||
|
|
||
Kasza Ferenc IV. Dan Még 1982-ben - gyerekfejjel - kezdtem el Judo edzésekre járni. Az edzők - rendőrök lévén - a gyerekek között is fegyelmet tartottak. Igazából ez a fegyelem, illetve az edzések légköre tetszett meg ebben a harcművészetben. Sajnos a gyerekedzéseket egy év után megszüntették. 1990-ben, a gimnáziumban a faliújságra kifüggesztett hirdetés alapján jutottam le 1990. március 9-én az első Taekwon-do edzésre. Ugyanaz a légkör fogadott, mint a Judo edzéseken. 11 év edzés után, ha megkérdeznek, miért csinálom a Taekwon-dot, mindig azt szoktam válaszolni, amit Dr. Antal László mondott egy vele készült riportban: mert elképzelhetetlen lenne, ha nem csinálnám. Ugyanakkor nagyon fontos számomra a Taekwon-do erkölcsi kultúrája. Ebben a pénz- és sikerorientált „taposós” világban az 5 tanítás közül a becsületet tartom a legfontosabbnak. Sokan beszélnek róla - Taekwon-do berkeken belül is -, de annál kevesebben próbálnak meg a becsület útján járni. Ne felejtsük el, hogy Japánban a szamurájok készen voltak bármely pillanatban - akár az életük feláldozásával is - megvédeni becsületüket! A Taekwon-do tanulásakor és tanításakor - övszíntől függetlenül (még ha fekete övet Viselsz is) - nagyon lényeges, hogy nyitott legyél, ne ragaszkodj véleményeidhez: „legyen üres a teáscsészéd”! Ugyanakkor, ne fogadj el semmilyen magyarázatot feltétel nélkül, nézz utána, gyakorolj és kísérletezz, ez az út fog elvezetni a „tökéletes” technikai tudáshoz. De ahhoz, hogy a Do-t megvalósítsd még ennél is tovább kell lépned, és ezt az utat egyedül kell végigjárnod! |
||
|
Dr. Kasza Péter III. Dan 1990. március 9-én kezdtem Taekwon-dozni, akkor még a JATE SC kereteiben. Gyermekkorom óta érdekeltek és vonzottak a harcművészetek. Megragadott az edzőtermekben folyó fegyelmezett, összehangolt munka, a gyakorlók ügyessége, a mozgás szépsége. Már ekkor helytelennek tartottam azt a nézetet, hogy a harcművészetek erőszakosságra, durvaságra nevelnek, s céljuknak mások legyőzését tekintik. A Taekwon-do hatására kezdtem el foglalkozni a távol-keleti filozófiákkal, s ismertem meg a taoizmus és Zen budhizmus tanításait. Ezekből vált egyértelművé számomra, hogy a harcművészetek lényege a gyakorlás folytán elérhető szellemi fejlődés, mely előítéleteink, hibás elképzeléseink és az ezekhez való ragaszkodásunk legyőzésében nyilvánul meg. Az a tanítvány pedig, aki ezt eléri, nem mások legyőzésére, hanem megsegítésére fog törekedni.Az I. Dan fokozatot 1995-ben szereztem meg, s azóta tevékenyen részt veszek az edzések tartásában. A Taekwon-do technikái közül a bázis- és formagyakorlatok érdekelnek a legjobban, s ezek tökéletesítésével sokat foglalkozom. A formagyakorlatok kategóriában évek óta indulok az országos bajnokságokon, 1996-ban II. helyezést, 2000-ben III. helyezést értem el, 1999-ben pedig országos bajnok voltam. |
||
|
|
||
Fekete Attila I. Dan A bunyó fekszik nekem ;) |
||
|
|
||
Vetró Nándor III. Dan 1993-ban kezdtem Taekwon-dozni. Edzettem Angliában is. Kedvenc Taekwon-do elemem a töréstechnika, de szeretem a „bunyót” is. Szeretek tanítványokkal foglalkozni. Minden nagymester szemináriumán részt vettem. Sok harcművészstílust láttam már, de meg vagyok győződve róla, hogy jó úton járunk, a lehető legjobbat csináljuk. Úgy is mondhatnám, hogy „jók vagyunk a szeren”. |






